2010. január 11., hétfő

Nem lehet elég korán kezdeni a higiénére való nevelést


A jó szokásokat könnyebb kialakítani,mint a rosszakat elhagyni. Ha a kisgyerek korán megtanulja,hogyan lehet megelőzni az óvodából hazahurcolt fertőzéseket, azzal sok gondtól megkímélhetik magukat a szülők is. Nem utolsósorban így védekezhetünk az új típusú influenza ellen is. Amikor a gyermek kinőtte már azt a korszakát,hogy mindent a szájába vesz,el lehet kezdeni olyan szokásokat megtanítani neki,amelyekkel a fertőzések megelőzhetők. Az alábbiakban néhány olyan tanácsot adunk,amelyeknek a betartásától sikert remélhetünk,mert a kicsiknek nem lehet előadást tartani a kórokozók természetéről.
Csináljunk rítust a jó szokásokból,és ne feledjük,csak akkor lehetünk eredményesek,ha magunk járunk elől jó példával.

A kézmosás fontos és könnyen kialakítható jószokás.

Feltétlenül mosson kezet a gyerek:
-ha megérkezik az óvodába
-evés előtt
-tisztába tevés vagy a bili,WC használata után
-ahogy hazaérkezik

De hogyan?
Nagyon fontos a következetesség,és egy idő után a kisgyerek autómatikusan kezet mos. Nem mindegy azonban, hogyan.
A kézmosás mindig meleg vízzel,szappannal történjék,és legalább 20 másodpercig tartson.
Az sem mindegy, milyen szappant adunk a gyereknek,érdekesebb lehet a mesefigurás flakonos folyékony szappan,vagy ha együtt készítünk szappant,amit csak ő használ.

További tanácsok
Köhögéskor,tüsszögéskor a gyerek(és a felnőtt is) tegye a szája elé a kezét,utánna ajálatos kezet mosni
Használjon papírzsepkendőt.Ez ugyan nem mindig müködik, de érdemes megpróbálni.Sok óvodás már egyedül is tud orrot fújni.
A jó példa is ragadós. A kisgyerek nagyon szeret utánozni,ha mi is minden alkalommal a fentiek szerint kezet mosunk,ő is hamarabb rászokik.
Erzsike óvonéni


2 megjegyzés:

Mate Szeredai Ilona írta...

Itt amerikaban ugy tanitjak a gyerekeket amikor kohogni vagy tusszenteni kell,hogy a kezuket nem a szajhoz kell tenni,hanem a konyok hajlataba kell hajolni es oda "letenni "a sok ezer bacilust.Ugyebar igy nem terjednek annyira,mert a ruhat mindennap kimossak/Ha pedig a kezbe megy onnan konnyen tovabbmegy ,amihez er a "fertozott"kez,biztosan atadja.Ezt erdekessegkent jegyzem meg,mint sok mas modszer ez is uj volt nekem,de talan ezt jo atvenni toluk.

Dávid Óvoda írta...

Köszönjük a megjegyzést megfontolandó.